Kettős mérce a családban – A túl önálló „kis felnőtt” és a túlféltett „örök kicsi kedvenc” gyermek közötti ellentétek

Kettős mérce a családban – A túl önálló „kis felnőtt” és a túlféltett „örök kicsi kedvenc” gyermek közötti ellentétek

Szerző: | 2022. 11. 07. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 13 perc

Miért van az, hogy a családban az egyik gyermek a „kedves”, a másikkal pedig úgy bánik a szülő, mintha egy kis felnőtt lenne? Hogy lehet két gyerek között akkora a különbség, hogy az egyik még negyven évesen is az anyuka szoknyáján ül, a másik pedig már tizenhat éves kora óta pénzt keres és támogatja a…
bővebben

„A gyerek, ha zseni is, gyerek” – A tanítónő című filmet ajánljuk

„A gyerek, ha zseni is, gyerek” – A tanítónő című filmet ajánljuk

Szerző: | 2022. 10. 31. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 8 perc

A tanítónő című film kezdetben azt az érzetet kelti, mintha egy történet lenne arról, hogy egy a szakmájában elhivatott pedagógus miként tudja felkarolni a látszólag elkallódásra ítélt, mindössze ötéves zseniális tehetséget. A valóságban azonban a fő kérdés nem a tehetséggondozás, vagy az irodalom, költészet fontossága. Sokkal inkább arról kapunk megrázó képet, hogy miként fordíthatja ki…
bővebben

„Bár a veszteség elviselhetetlenül nehéz, nem biztos, hogy a történet végét jelenti” – 9+1 könyv, ami segíthet a feldolgozásban és az újrakezdésben

„Bár a veszteség elviselhetetlenül nehéz, nem biztos, hogy a történet végét jelenti” – 9+1 könyv, ami segíthet a feldolgozásban és az újrakezdésben

Szerző: | 2022. 10. 29. | #SZEMÉLYES | Olvasási idő: 9 perc

Nehéz időszakaink úgy tűnhetnek, mintha végtelenített bizonytalansággá változna az élet, amiben egyedül érezzük magunkat. S mivel azt gyanítjuk, hogy mások nehezen értenék, mi történik velünk, inkább magunkba fordulunk. Szerencsém volt, mert egy ilyen életszakaszban találtam meg a könyvek világát. Általuk ráleltem egy helyre, ahová elbújhatok időt nyerni, mintákat kutatni a lehetőségeim felméréséhez – de ennél…
bővebben

Coaching az alapoktól a mesteri tudásig – Hogy néz ki a profi coaching? (X)

Coaching az alapoktól a mesteri tudásig – Hogy néz ki a profi coaching? (X)

Szerző: | 2022. 10. 26. | Lélekerősítő | Olvasási idő: 3 perc

A PALLAS ATHÉNÉ KÖNYVKIADÓ AJÁNLÓJA Az Így lehetsz coach bemutatja, mit kell tudnia egy professzionális coachnak, akit a világ bármely táján elfogadnak, és aki szabadon, szakmai tudása teljében dolgozhat. Olyan átfogó útmutató ez, amely az alapoktól indul, és elvezet a mesteri tudáshoz. Ugyanakkor a könyvben minden olvasó találhat valami számára hasznosat. A Pallas Athéné Könyvkiadó…
bővebben

„Ha megértjük, hogy a felmenőinkben mi történt, másképp tekinthetünk a saját fájdalmunkra is” – Tóth Borbálával, a genodráma módszerének megalkotójával beszélgettünk

„Ha megértjük, hogy a felmenőinkben mi történt, másképp tekinthetünk a saját fájdalmunkra is” – Tóth Borbálával, a genodráma módszerének megalkotójával beszélgettünk

Szerző: | 2022. 10. 25. | Social&Smart | Olvasási idő: 16 perc

A felettünk lévő generációk életének és kapcsolódásainak a mi jelenünkben is megtapasztalható hatásairól egyre többet hallunk. Könyvek, előadások, interjúk sora foglalkozik a transzgenerációs témával. Ennek a megközelítésnek hazai úttörője Tóth Borbála klinikai szakpszichológus, családterapeuta, pszichodráma-vezető, nevéhez fűződik a genodráma módszerének kidolgozása és alkalmazása. 2006-ban írta meg a Családfánk – sorsunk rejtett mintázata, majd 2017-ben –…
bővebben

Gyertyák, gyertyák mindenhol (X)

Gyertyák, gyertyák mindenhol (X)

Szerző: | 2022. 10. 24. | Lélekerősítő | Olvasási idő: 4 perc

Az ősz az elcsendesedés, a változás, a bekuckózás ideje. Kezdetben, amikor még a falevelek csak elszíneződnek és kecsesen hullanak a földre, vonzó a kinti lét. Gázolni az avarban, töltekezni az illatokkal és élvezni mindazt az erőt, amit a természet áraszt. Ezek az élmények pótolhatatlanok. Bár az elmúlás az, ami látszik, lévén a fák, a bokrok,…
bővebben

Tudatos elengedés? Hogyan? – A boldogság újrafogalmazása veszteségek idején

Tudatos elengedés? Hogyan? – A boldogság újrafogalmazása veszteségek idején

Szerző: | 2022. 10. 13. | #SAJÁTÉLMÉNY Social&Smart | Olvasási idő: 16 perc

Az elmúlt években folyamatos veszteségélmények és krízisek között élünk. „Több fronton vagyunk megáldva vészhelyzetekkel, szinte már hozzászokott a fülünk a vészharanghoz” – hangzott el nemrég a Bezzeg az én időmben című podcast egyik adásában. A pszichológiai krízisek egyik jellemzője az ambivalencia. A „menni vagy maradni?” élménye, aminek a késztetései egyszerre jelennek meg bennünk. Ez a…
bővebben

„Ha szerettél már valakit, az önelfogadás is menni fog” – PFY Lélekerősítő Podcast

„Ha szerettél már valakit, az önelfogadás is menni fog” – PFY Lélekerősítő Podcast

Szerző: | 2022. 10. 08. | PODCAST | Olvasási idő: 2 perc

Van egy fontos lépés az önazonos élet felé vezető úton: az önelfogadás. Ahhoz, hogy a saját utunkat járhassuk, legelőször is meg kell tanulnunk elfogadni magunkat – azt, akik vagyunk. Hogyan békélhetünk meg külső adottságainkkal, vagy éppen a belső tulajdonságainkkal? Mi a különbség a bőrhibák, a magasságuk, súlyuk, múltjuk miatt örök elégedetlen emberek, és azok között,…
bővebben

„Otthonra lelni önmagunkban” – 6 lépés az önelfogadás felé

„Otthonra lelni önmagunkban” – 6 lépés az önelfogadás felé

Szerző: | 2022. 10. 05. | Test&Lélek | Olvasási idő: 9 perc

„Az önelfogadás azt jelenti, hogy igent mondok arra, ami van. Vagyis az önutálat és öncsalás ellentéte. Önelfogadáson azt értem, hogy az érzéseimet, a pozitívakat és a negatívakat egyaránt, a részemnek tekintem. Tehát hogy szabad éreznem. És azt is jelenti, hogy elismerem az erősségeimet, de a korlátaimat is. Mert csak ha elismerem, akkor tudom elfogadni ezeket,…
bővebben

„Nehogy elmenj dolgozni azért a szaros kétszázezerért!” – Az önmegvalósítás jelentősége a párkapcsolatokban

„Nehogy elmenj dolgozni azért a szaros kétszázezerért!” – Az önmegvalósítás jelentősége a párkapcsolatokban

Szerző: | 2022. 10. 04. | Én&Te | Olvasási idő: 11 perc

Mi történik a párkapcsolatban, ha egy nő lemond az önmegvalósításról, és hosszú éveken keresztül a család ellátása tölti ki az életét, miközben a társa sikereket ér el a szakmai életében? Első látásra idillinek tűnik a kép – mintha megérkezne a mesebeli herceg fehér lovon, aki biztosítja a kényelmes életet -, azonban ennek az élethelyzetnek is…
bővebben

Pin It on Pinterest