Alapjaiban megváltozott a viszonyunk a közösségi médiához: már nem csupán információkeresésre használjuk, hanem a mindennapjainkról is tájékoztatjuk általa a külvilágot. Napi sztorikban mutatjuk meg, hogy hol jártunk, milyen programon vettünk részt vagy éppen mit ettünk. Amennyire kínosnak számított egy évtizede a szelfizés, manapság szinte az életünk megszokott része. Az vált természetessé, hogy lényegében bárki számára…
bővebben
Áldott állapot, áldott változás? A várandósság mint intenzív önismereti gyorstalpaló – #SAJÁTÉLMÉNY
Sokáig vártam arra, hogy édesanyává váljak. Hogy őszinte legyek, nem egészen úgy képzeltem, hogy a várandósság számomra lelki nagytakarítás lesz – aztán mégis így alakult. Már csak azért sem számítottam erre, mert e kilenc hónap során nem csak kismamaként, hanem egy új munkában is helyt kellett állnom, és finoman szólva nem terveztem be az időbeosztásomba…
bővebben
„A kapcsolataink nem csupán tükrök, hanem útjelző táblák is” – Interjú Barkász Helénával
Februárban nem csupán a Valentin-nap, de a csípős téli időjárás is arra figyelmeztet minket, húzódjunk közelebb egymáshoz, testi-lelki értelemben egyaránt. Ebben az időszakban előtérbe kerülnek a kapcsolataink – de vajon hogyan is állunk ezzel a témával napjainkban? Mi jellemzi ma a kapcsolatainkat, hogyan hat rájuk a fogyasztói társadalom, az információ felgyorsult áramlása? Barkász Heléna klinikai…
bővebben
Az emberi történet, ami rólunk szól – A Humans of New York varázsa
Létezik egy angol szó, a sonder, ami azt jelenti: annak felismerése, hogy minden körülöttünk lévő embernek, minden mellettünk elhaladó járókelőnek az élete pontosan ugyanolyan színes és jelentős eseményekkel teli, mint a sajátunk. Ha lenne olyan kategória, hogy „kedvenc angol szó”, én biztosan ezt választanám. Egy nagyon fontos érzést ír le, amiről a nagy rohanásban sokszor…
bővebben
„Hogyan posztolj a gyerekedről biztonsággal?” – A szülő felelőssége az online védelem megőrzése és továbbadása
„A gyerek érkezése megváltoztathatja az intimitási szint határát, mivel egyszerre sok új ember kezd el beleszólni a hétköznapokba. Ettől függetlenül meg kell húzni a határt, kivel, mit osztunk meg offline és online egyaránt. Mert a legintimebb dolgok közlésével megsértjük a gyerek magánéletét” – mondja dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány létrehozója. Az UNICEF…
bővebben
Így változtatja meg az agyunkat a közösségi média
Az, hogy a közösségi média hatással van a társadalmunkra, ma már nem kérdés. A Föld lakosságának több mint egyharmada használja ezeket a platformokat nap mint nap, aminek eredményeként nagyon sok minden megváltozott az életünkben, a környezetünkben és úgy tűnik, hogy a testünkben is. Lássuk, hogyan hatnak az agyunkra és az abban zajló folyamatokra a közösségi…
bővebben
Te is folyamatosan rettegsz attól, hogy lemaradsz valamiről?
Ha elkezdted olvasni ezt a cikket, csak egyvalamit tudhatunk biztosan: online vagy. De vajon végigolvasod majd, vagy elképzelhető, hogy csak türelmetlenül görgetsz lejjebb és lejjebb, hogy mikor jön már a lényeg? Vagy egyszerűen túl hosszúnak találod, ezért visszaváltasz a másik ablakban megnyitott Facebookra? Esetleg valami érdekessel kecsegtet az egyik link a szövegben, így átkattintasz oda?…
bővebben
Clark Kent szindróma – A közösségi média szuperhősei
A meztelen képek kérése manapság a közösségi médiában nemcsak hogy előfordul, de kifejezetten menő dolognak számít – és ez a zavaró trend egyre „népszerűbb” az általános- és középiskolás fiatalok körében. A Psychology Today nemrég megjelent cikke ezt a tinik körében elterjedt viselkedést taglalja, különös tekintettel a Clark Kent szindrómában szenvedő fiúkra.
„A verseny előtti érzékeny állapotban egy rossz mondat is komoly lelki sebeket okozhat” – interjú Dr. Lénárt Ágota sportpszichológussal
Már kevesebb, mint 100 nap van vissza a riói olimpia kezdetéig, sportolóink pedig elszántan készülnek a világraszóló sporteseményre. De mire is kell pontosan felkészülniük a világverseny előtt? A teljesítményre, hatalmas médianyilvánosságra, buzdításra, kritikákra, ellenfelekre? A verseny előtt hogyan élik meg a versenyzők a hatalmas nyomást? Mennyire fontos a megmérettetések során a mentális felkészülés szerepe? Hogyan…
bővebben
A terror médiapszichológiája – egy világméretű empátiahullám margójára
Az elmúlt évtizedekben a hírközlés sebessége annyira felgyorsult, hogy – a szinte példátlan mértékű médiavisszhangot kiváltó – párizsi támadások fejleményeit gyakorlatilag minden nagyobb magyar és külföldi hírportálon percről percre követhettük. Ezzel egy időben a közösségi oldalakat, így a Facebook-ot és a Twittert szinte azonnal ellepték az eseménnyel kapcsolatos bejegyzések, és a francia zászló színeit megjelenítő…
bővebben
You must be logged in to post a comment.